Vasárnap Dunakeszin a Magyarság Sportpályán három csapat játszott körmérkőzéseket egymással. Ellenfeleink a Tura VSK és a VS Dunakeszi csapatai voltak.
Az első összecsapást két két riválisunk játszotta és a hazaiak magabiztos 3-0-ás győzelmet arattak.
Mi az első mérkőzésünket egy picit görcsösen kezdtük és túl sok volt a kezdeti pontatlanság. Azonban az idő előrehaladtával egyre inkább ellenfelünk fölé tudtunk kerekedni. Ez gólokban is megmutatkozott szerencsére és hiába hoztunk össze két gólt a turaiaknak, így is magabiztos lett a győzelmünk.
Budakeszi LA - Tura VSK 7-2
Miután az első találkozón mi pihentünk, így a második mérkőzésünkbe pihenő nélkül érkeztünk meg. Erre rátett egy lapáttal az időjárás is, amely igencsak nyáriasra fordult és a műfüvön ez hatványozottan kellemetlen körülményeket teremtett.
Egy döntő mérkőzés következett, hiszen mindkét csapat győzelemmel abszolválta az első akadályt.
Az első félidőben a fizikálisan erősebb és frissebb Dunakeszi veszélyesebben játszott. Mi kerestük a saját ritmusunkat, de nem igazán találtuk önmagunkat. Ennek ellenére a félidő végén Kocsis Bálint egy bődületes bombagóllal 25 méterről megszerezte csapatunk első gólját.
A gól és a szünetben eszközölt változtatások jelentősen megváltoztatták a mérkőzés képét a második félidőre. Mintha felborult volna a pálya sorra alakítottuk ki a jobbnál jobb helyzeteket. Az ellenfél kapusának bravúrjai kellettek ahhoz, hogy ne tudjuk növelni előnyünket.
Végül egy jogos büntetőből Bencsik Attila megduplázta előnyünket és ezzel bebiztosította a győzelmet.
VS Dunakeszi - Budakeszi LA 0-2
Nagyon szép siker ez számunkra. Egy nagypályás korosztályban az adott infrastrukturális feltételek ellenére abszolút egyeduralkodó tudott lenni csapatunk ezen a szinten.
Pest -vármegyei Futsal I. Osztály 1. hely
Pest -vármegyei bajnokság 1. hely
Pest -vármegyei Bajnokok Tornája 1. hely
Nagyon köszönjük a Szülők, de leginkább a Gyerekek hozzáállását ehhez az idényhez!
Igazán szuper Srácok lettetek!
A Man. City után… TREBLE Winners







