Események
Büszkeség és Öröm

Büszkeség és Öröm

Budakeszi LA-tól a Ferencvárosi TC-ig

2022.11.08.

Büszkeség és öröm

Budakeszi LA-tól a Ferencvárosi TC-ig.

Egyesületünk életében nagyon fontosak a kisebb nagyobb sikerek, hiszen ezek adnak nekünk motivációt a mindennapokban.

És most itt van Taksonyi Zalán esete.
Zalán 2 éven keresztül látogatta az ország legnagyobb klubjának edzéseit korosztályában. Az ott dolgozó kollégák már az első pillanattól felfigyeltek rá és mi is tudtuk, hogy meg tudja állni a helyét egy sokkal intenzívebb környezetben. Mint írtuk Zalán integrálása 2 évig tartott. Ezt nagyon fontosnak tartjuk kiemelni, hiszen rendkívül sok dolognak kell összeállnia ahhoz, hogy valaki meg tudja állni a helyét a Fradi szintjén. Ezalatt az idő alatt a játékos és a család is fel tudott készülni arra, amibe most belevágott tehetséges játékosunk.

Büszkén mondhatjuk, hogy Zalán olyan minőséget tud képviselni egy országos szinten kiemelkedő csapatban a 2010-es korosztályban, hogy a csapat egyik húzóembere már most.

Hatalmas büszkeség ez a Budakeszi LA számára és egy fontos visszaigazolása az elmúlt évek munkájának.

Sok sikert kívánunk neked Zalán és boldogan emlékszünk vissza az együtt eltöltött évekre!

További eseményeink

Szezonnyitó Bozsik-torna az U10-11-es korosztályban
2023.09.18.

Szezonnyitó Bozsik-torna az U10-11-es korosztályban

Vasárnap kisebb korosztályainkban is megkezdődött a hivatalos “verseny” szezon.

Megújult körülmények között kezdhettük az új szezont
2023.09.15.

Megújult körülmények között kezdhettük az új szezont

Szombaton kezdetét vette U13 és U15-ös csapataink számára a bajnoki menetelés.

Egyedülálló siker az FTC Partnercsapatok tornáján
2023.04.14.

Egyedülálló siker az FTC Partnercsapatok tornáján

Noha hétfőn még kis focistáink a locsolásban jeleskedtek kedden már az év legjobban várt eseményén volt jelenésük.

U13-as csapataink jól kezdték a tavaszt
2023.04.04.

U13-as csapataink jól kezdték a tavaszt

I. és II. csapatunknak, ha nem is ugyanabban az osztályban, de a maga szintjén eddig minden mérkőzését sikerült győzelemmel zárnia