Események
Mini-torna a Dunakanyarban

Mini-torna a Dunakanyarban

U13: Dupla rangadóval zártuk a felkészülést

2023.03.07.

U13: Dupla rangadóval zártuk a felkészülést

Korosztályunk I. csapata egy három csapatos mini tornával zárta Szentendrén a tavaszi felkészülését.

A Dunakanyar SE meghívását örömmel fogadtuk, hiszen csapataik ellen mindig pörgős és látványos mérkőzéseket tudunk játszani. Másik ellenfelünket is jól ismertük, hiszen a Budakalászi MSE gárdájával az őszi szezonban kétszer is össze csapatunk.

Első mérkőzésünket velük vívtuk és nagyon tudatos, nyugodt játékkal sikerült egy magabiztos győzelmet aratnunk. A Dunakanyar csapata már egy picit agresszívabb és direktebb játékot alkalmazott ellenünk, így kellett egy kis idő míg a másik mérkőzés ritmusából át tudtunk állni. Amint ez megtörtént, letisztult a csapat és sorra alakítottuk ki helyzeteinket az ellenfél kapuja előtt. Ennek eredményeképp két szép győzelemmel zárhattuk a napot.

Mindenki maximálisan végrehajtotta a feladatát és nagyon szép dolgokat láthattunk a csapattól ezen a napon.

Budakeszi LA - Budakalászi MSE 2 - 0
Budakeszi LA - Dunakanyar SE 4 - 1

Bízunk benne, hogy ezen az úton tudunk tovább haladni és fejlődni.
Gratulálunk Gyerekek!

Hajrá BLA!

További eseményeink

U13-as csapataink jól kezdték a tavaszt
2023.04.04.

U13-as csapataink jól kezdték a tavaszt

I. és II. csapatunknak, ha nem is ugyanabban az osztályban, de a maga szintjén eddig minden mérkőzését sikerült győzelemmel zárnia

Újra a pályán legkisebb focistáink
2023.03.28.

Újra a pályán legkisebb focistáink

Hatalmas öröm számunkra, hogy már az első tavaszi alkalommal közel 50 gyermek képviselte a Budakeszi LA-t

U15-ös Futsal hétvége
2023.02.27.

Hatalmas sikerrel zártuk az U15-ös Futsal hétvégéket

Egész Pest megye 2. legjobb csapata lettünk