Események
U13-as csapataink jól kezdték a tavaszt

U13-as csapataink jól kezdték a tavaszt

I. és II. csapatunknak, ha nem is ugyanabban az osztályban, de a maga szintjén eddig minden mérkőzését sikerült győzelemmel zárnia

2023.04.04.

A hosszú téli várakozást követően rendkívül motiváltan készült a tavaszi bajnoki rajtra U12-13-as korosztályunk.

Ebben a korcsoportban 2 csapatot is indított a Budakeszi LA, hiszen a lehető legtöbb gyermeknek szeretnénk biztosítani azt, hogy a saját szintjén lehetősége legyen megmérettetnie magát.

I. és II. csapatunknak, ha nem is ugyanabban az osztályban, de a maga szintjén eddig minden mérkőzését sikerült győzelemmel zárnia.
A 3/3-as mérlegek azonban korántsem ingyen jártak a gyerekeknek. Sajnos eddig minden összecsapáson voltak hiányzóink a legrutinosabb játékosok közül.
Így sok esetben az eddig picit kevesebb terhet cipelő focistáinknak kellett előrelépniük és megmutatni a karakterüket.

Szerencsére ez nagyon jól sikerült és bízunk benne, hogy hamarosan az utazások és a betegségek elkerülnek bennünket.

U13-as kiemelt bajnokság, I. osztály:

Gödöllői SK - Budakeszi LA 0-1
Budakeszi LA - Juventus Academy Vác 2-1
Budakalászi MSE - Budakeszi LA 1-5

U13-as bajnokság, III. osztály:

Pátyi SE - Budakeszi LA 3-4
Budakeszi LA - Törökbálint 6-4
Százhalombatta Vuk SE - Budakeszi LA 2-11

Gratulálunk Gyerekek, így tovább!

Hajrá BLA!

További eseményeink

Újra a pályán legkisebb focistáink
2023.03.28.

Újra a pályán legkisebb focistáink

Hatalmas öröm számunkra, hogy már az első tavaszi alkalommal közel 50 gyermek képviselte a Budakeszi LA-t

Mini-torna a Dunakanyarban
2023.03.07.

Mini-torna a Dunakanyarban

U13: Dupla rangadóval zártuk a felkészülést

U15-ös Futsal hétvége
2023.02.27.

Hatalmas sikerrel zártuk az U15-ös Futsal hétvégéket

Egész Pest megye 2. legjobb csapata lettünk