Események
U15-ös menetelés

U15-ös menetelés

Vasárnap Perbálra látogatott az eddig 100%-os U15-ös csapatunk, ahol a táblázaton csalóka helyet elfoglaló, viszont a mostani meccsre teljes kerettel érkező házigazdákkal találkoztunk.

2022.11.07.

Menetelés

Vasárnap Perbálra látogatott az eddig 100%-os U15-ös csapatunk, ahol a táblázaton csalóka helyet elfoglaló, viszont a mostani meccsre teljes kerettel érkező házigazdákkal találkoztunk.

Az első félidőben remekül működött a letámadásunk, rengeteg labdát szereztünk az ellenfél térfelén, de büntető területüket minden eszközzel védő hazaiakon csak 2 pontrúgással tudtunk kifogni. A helyzetünket nehezítette, hogy már a meccs előtt hárman kisebb sérülésre panaszkodtak, és, hogy az első félidő vége felé, egy rossz lépés következtében (sajnos úgy tűnik, hogy hosszabb időre) elveszítettük a csapatot addig ügyesen mozgató Kocsis Bálintot.

A második félidőt ennek ellenére jól kezdtük szép támadások után sikerült 4 gólosra növelni az előnyünket, és egy kicsit el is kényelmesedtünk, melynek 2 kapott gól lett az eredménye, mivel az ellenfél taktikai átszervezésére nehezen tudtunk reagálni. Szerencsére a vezéregyéniségek ezúttal mentálisan rendben voltak és a cserékkel is sikerült kicsit felrázni a csapatot, így egy nem mindennapi Nagy Ambrus bombával és egy magabiztos büntetővel sikerült lezárni a meccset.

Gólok: Bencsik Attila 2(+1, amit a játékvezető öngólnak könyvelt el), Palotás Erik, Nagy Ambrus, Makula Kristóf

Játékával kiemelkedett: Horváth Laci, Gráner Levéd, Turján Ákos, Tóth Boldizsár
Mérkőzés legjobbja: Török Laci

Folytatás jövő hét szombaton hazai pályán a Páty ellenében.

Gratulálunk Gyerekek!
Hajrá BLA!

További eseményeink

Utolsó U13 I. csapat bajnoki mérkőzés Dunavarsányban
2024.06.12.

Utolsó U13 I. csapat bajnoki mérkőzés Dunavarsányban

A múlt héten eldőlt, hogy mi zárjuk a legtöbb győzelemmel a szezont, meg is látszott a meccs elején az ellenfél nagyobb motiváltsága.

Minden fronton veretlenül lett bajnok U15-ös csapatunk
2024.06.09.

Minden fronton veretlenül lett bajnok U15-ös csapatunk

Ősszel a Pest vármegyei I. osztály alapszakaszában 100%-os mérleggel végeztünk a csoport élén.

Szezonnyitó Bozsik-torna az U10-11-es korosztályban
2023.09.18.

Szezonnyitó Bozsik-torna az U10-11-es korosztályban

Vasárnap kisebb korosztályainkban is megkezdődött a hivatalos “verseny” szezon.

Megújult körülmények között kezdhettük az új szezont
2023.09.15.

Megújult körülmények között kezdhettük az új szezont

Szombaton kezdetét vette U13 és U15-ös csapataink számára a bajnoki menetelés.