Események
Újra a pályán legkisebb focistáink

Újra a pályán legkisebb focistáink

Hatalmas öröm számunkra, hogy már az első tavaszi alkalommal közel 50 gyermek képviselte a Budakeszi LA-t

2023.03.28.

Március utolsó vasárnapján került megrendezésre az idei első Bozsik-fesztivál.

Nagy meggyőződéssel mondhatjuk, hogy a gyerekek rettentően várták, hiszen sajnos idén is elmaradtak a Bozsik Program téli eseményei.

Hatalmas öröm számunkra, hogy már az első tavaszi alkalommal közel 50 gyermek képviselte a Budakeszi LA-t.

Elsőként U8 és U9-es játékosainké volt a színpad. Szerencsére az előadás szuperül sikerült. Mindkét korcsoportban 3-3 csapatunk szerepelt és büszkén mondhatjuk, minden alakulatunk a saját szintjén kiemelkedőt nyújtott.
U9-eseink olyannyira, hogy minden csapatunk minden mérkőzésén ellenfele fölé tudott nőni.
Ennek örülünk, de ilyen pici korosztályban sosem ebből indulunk ki. Már most látjuk a fejlesztendő területeket és elemeket.

U6-7-es ovisaink következtek a "nagyobbak" után.
Nem kell mondanunk micsoda lelkesedés övezhette az ő pályára lépésüket egy ilyen nagy szünet után.
A picit "rutinosabb" csemeték már a játék elejétől segítették társaikat és bátran próbálták alkalmazni az edzésen elsajátított alapokat.

Szerencsére itt is rengeteg okunk volt az örömre, így a nap végé minden gyermek, hozzátartozó és edző boldogan indulhatott haza.

Köszönjük a kedves Szülőknek, hogy elkísérték a gyermekeket.

Kis focistáinknak pedig gratulálunk!

Hajrá BLA!


További eseményeink

Utolsó U13 I. csapat bajnoki mérkőzés Dunavarsányban
2024.06.12.

Utolsó U13 I. csapat bajnoki mérkőzés Dunavarsányban

A múlt héten eldőlt, hogy mi zárjuk a legtöbb győzelemmel a szezont, meg is látszott a meccs elején az ellenfél nagyobb motiváltsága.

Minden fronton veretlenül lett bajnok U15-ös csapatunk
2024.06.09.

Minden fronton veretlenül lett bajnok U15-ös csapatunk

Ősszel a Pest vármegyei I. osztály alapszakaszában 100%-os mérleggel végeztünk a csoport élén.

Szezonnyitó Bozsik-torna az U10-11-es korosztályban
2023.09.18.

Szezonnyitó Bozsik-torna az U10-11-es korosztályban

Vasárnap kisebb korosztályainkban is megkezdődött a hivatalos “verseny” szezon.

Megújult körülmények között kezdhettük az új szezont
2023.09.15.

Megújult körülmények között kezdhettük az új szezont

Szombaton kezdetét vette U13 és U15-ös csapataink számára a bajnoki menetelés.